Than Emléktábor – Középiskolások tehetségsegítő programja – 2015
 

picture

A Pro Scientia Naturae Alapítvány tehetségsegítő tevékenysége és a Than Emlékház nyújtotta autentikus helyszín lehetővé tették egy specifikus tehetségsegítő tábor, a Than Emléktábor megszervezését. A Than Emléktábor programjába helyi és külföldi (magyarországi) középiskolás tanulók kapcsolódhatnak be.

A résztvevők a Than fivérek tudományos és művészeti tevékenységéhez kapcsolódó tematikákkal ismerkedhetnek meg. A foglalkozások vezetését többéves szakmai és tehetséggondozói tapasztalattal rendelkező oktatókra, szakemberekre bíztuk.

A hagyományápoláson, nemzeti értékeink megismerésén és megőrzésén túl célunk, hogy felkeltsük a fiatalok érdeklődését a tudomány és a művészetek iránt, mellyel segítjük őket pályaválasztásuk során.

Az idei, első Than Emléktáborban a budapesti Than Károly Ökoiskola, a szekszárdi Garay János Gimnázium és az Óbecsei Gimnázium tanulói vettek részt.

A Than Emléktábor a Nemzeti Tehetség Program keretén belül, Magyarország Emberi Erőforrások Minisztáriumának támogatásával, a Pro Scientia Naturae Alapítvány szervezésében valósult meg.

Projektek
 

picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture picture

"A tanulásnál mindig az jelenti a legnagyobb akadályt, amiről az ember azt hiszi, hogy nem képes megtanulni."

-Ruth Werner, eredeti nevén Ursula Kuczynski,
német író és katonai hírszerző


Hírek
 

Bemutatták a Than Mór-albumot
2016. november 29.: Magyar Szó tovább...

Tudománynépszerűsítés Zenta főterén
2016. szeptember 1.: Pannon RTV tovább...

Zenta: Megnyitották a Tudományos Kamiont
2016. szeptember 1.: VAJMA tovább...

Than Mór emlékére
2016. június 21.: Magyar Szó tovább...